Meryl Streep // Hollywood's First Lady { Version 2.2

Elköltöztünk

Igen, ez a nap is eljött. Mint pár napja írtam, elkezdtem minden átpakolni egymásik szerverre, mivel kinőtte az oldal G-Portál, és az ittlévő emberel javarészének már csak a kinézet számít, és akkor al lopásokról inkább nem beszélek... (legalább én nem hisztizek minden miatt, mint EGYESEK) és mára jutott el abba a fázisba, hogy publikálható. A Galéria és átkerült, valamint a Cikktár is átfog, de annak költözetésével gondok akadtak, valószínüleg újra kell majd alkotnomaz egészet. De úgyérzem az mellőzhető. Tehát a lényeg:

merylstreeponline.org

Történt egy kisebb kinézeti átalakulás, azonban más nem. Néhány itt meglévő tartalom még nem elérhető ott, de amint időm engedi azok is átkerülnek. A cserék továbbra is fennmaradtak, habár ez lehet változni fog, addig is kérem mindannyiukat hogy linkeljenek át az új címre.


2010.06.28: Néhány cserét megszűntettem, természetesen akik nem látják kint magukat levehetnek.


2010.07.01:

Mégse fog törlődni a lap, mert Liafen volt olyan kedves és kifizette, bár ennek én értelmét nem láttam, de azért köszönöm.

 

 

Üdvözöllek a legnagyobb magyar Meryl Streep rajongói oldalon. A kétszeres Oscar-Díjas színésznőt leginkább a "Sophie Választása" a "Távol Afrikától", illetve a "Mamma Mia!" c. filmekből ismerheted. Itt mindent megtalálhatsz az életéről, a karrierjéről és egyéb más munkálatairól Jó böngészést!

2010. Május 5.
Dewey Hírek
» FRISS
2010. Május 4.
Speak Turth to Power
» KÉPEK
2010. Május 3.
2 Éve
» FRISS
2010. Május 1.
DVD Borítók
» GALÉRIA FRISS

 


Hamarosan Indul a Szerver. 2012.02.17    *****    The Vampire Diaries nézd élõben 3.14 részt, új fotósorozatok, minden egyhelyen ha érdekel Nina és a Vámpírnaplók    *****    KATT KATT KATT KATT KATT KATT KATT KATT KATT KATT KATT KATT KATT KATT KATT KATT KATT    *****    Kézzel készített, egyedi ajándék- és dísztárgyak... www.lavandasdesign.gportal.hu :)    *****    A GP egyik legújabb és legfrissebb ONCE UPON A TIME-os oldala! Új design... KATTTT    *****    "A FANTÁZIA VILÁGA"Nézd és Láss egy Új Világot!Több Ezer Fantasy Kép,Videók,Filmek,stb. "A FANTÁZIA VILÁGA"    *****    Eladó gép, szerszám hirdetések    *****    A GP egyik legújabb és legfrissebb ONCE UPON A TIME-os oldala! Új design... KATTTT    *****    TÖBB MINT 375 000 KÉP! PORTÁLÉPÍTÉS,PORTÁLSZÉPÍTÉS,SCRIPTEK,KÓDOK,CSS,HTML,GENERÁTOROK,TUTORIALOK,KREATÍVSÁGOK,EXTRÁK...    *****    Csináld magad egyszerûen, kreatívan és olcsón! Légy stílusos költségkímélõ módon! Kreatív blog igényes lányoknak :)    *****    Hennel Ádám és csapata a VIVA TV-ben járt - Kristen Stewart a Balenciaga új arca - Iszak Eszter filmekben szerepelne    *****    15 féle OKJ képzés 18-22 éveseknek. Heti 2 nap, délutáni órák, munka mellett is végezhetõ. Érdekel? Már csak néhány szabad hely van - jelentkezz most!    *****    IDE MINDIG ÉRDEMES BENÉZNI Picur Mini ABC Nyitva: mindennap 5-21h-ig Bp. IV. Nádor u. 87. AZ ÜNNEPEK ALATT IS NYITVA!    *****    KATT KATT KATT KATT KATT KATT KATT KATT KATT KATT KATT KATT KATT KATT KATT KATT KATT    *****    Nina Dobrev letölthetõ részek, elõzetesek, naprakész információk, új desing THE VAMPIRE DIARIES-NINA DOBREV as ELENA    *****    Minden olcsón a tied lehet, alkudhatsz is az árakból! Ajándékozz csekély összegbõl! Használati cikkek, régiségek, stb.    *****    Csajok, nézzétek meg, milyen cikkekkel várunk titeket a közelgõ Valentin nap és a tomboló mínuszok alkalmából! :-)    *****    Titkos jóslat a Facebookos követõknek! Like-oljon minket és kérje szzemélyre szóló Titkos jóslatát ingyen!    *****    TÖBB MINT 375 000 KÉP! PORTÁLÉPÍTÉS,PORTÁLSZÉPÍTÉS,SCRIPTEK,KÓDOK,CSS,HTML,GENERÁTOROK,TUTORIALOK,KREATÍVITÁS,EXTRÁK...    *****    MINDEN 100.NYER!!!AKCIÓ AKCIÓ AKCIÓ!!! KRITIKA KÉRÉS,TÁRSSZERKESZTÕ FELVÉTEL,KREDIT,KREDIT!RENDELJ PROFI DIZIKET!!!JELIZ